Major Hotel és Apartmanház

Nyitólap



A márciusban megnyílt Major Hotel és Apartmanház sok szeretettel várja a Szécsény és környékén pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeket.

Szécsény Nógrád megye legkisebb és egyben legszebb városa. Hollókő és Ipolytarnóc között fekszik, melyek a világörökség részét képezik. A történelmi belvárosban sétáló utca vezet az egyik leglátványosabb épülethez, a Forgách-kastélyhoz, amely állandó és időszaki kiállítással is várja az idelátogatókat. A többi nevezetességeink mellett, a környező falvakban megismerkedhetnek a palóc nép hagyományaival, kultúrájával, mint például a népviselettel, palóc ételekkel, fafaragással, szövéssel, stb. A természet kedvelőinek is számos lehetőséget kínál a környék, és a sport szerelemesei is megtalálhatják a számukra kiváló programokat, mint például a teniszezés, lovaglás, kerékpározás, horgászat, vadászat, stb.

Felnőttek:
Gyerekek
(12 év allati):
Érkezés:
Távozás: